képes(?) lapok

 az idén azt mondtam, nem készítek üdvözlőlapokat. Megveszem az üzletből mint bárki más, megírom és azt teszem postára... no, nem azért mert nem lenne kedvem papírt vágni. Nem, erről nincs is szó... csak annyira szeretnék már a decemberi albumnak nekiállni, valahogy úgy éreztem, hogy a képeslap csak hátráltatna a munkámban. Szóval, ezzel az elhatározással voltam. Megnyugodva, így igaz...
 De egyre több visszajelzés érkezett, hogy igenis várják az én egyedi képeslapjaimat és már nagyon kíváncsiak, hogy mit fogok az idénre kitalálni. Hogy már a díszhelyről le kéne venni a húsvéti lapomat és a karácsonyi még hiányzik... hogy a keresztanyám a tavaly olyan jót sírt a lapom fölött, hiányozna az idén, ha nem én ragasztgatnám a papírfecniket össze szeretettel... hogy valahol kukutyinfalván várják a diákok a lapomat, amit a tanítónénijüknek készítek, az alapján fogják a sajátjukat elkészíteni... Igazán meglepett a dolog, nem is gondoltam, hogy az én kis kezdetleges ajándékaim ilyen hatással vannak... ha nem lett volna az elhatározásom, talán sosem tudom ezeket meg... És meghallgatva ezen elejtett, meghatott és megható mondatokat, úgy éreztem túl kemény szívű lennék ha kitartanék eredeti elképzelésem mellett... Igy nekiálltam és bár sok kritikával illethetném saját lapjaim, egy biztos: nagyon mély érzelmek között születtek... a legkevesebb volt, hogy erre pár hajnalt rááldoztam...

 Szóval, itt vannak szépen sorjában... Persze egy még hiányzik, ő Tittinához ment a staféta keretén belül, és még hétpecsétes titok... Remélem nem sokáig...

egy rendkívüli pom-pom nap

esett a dolog úgy, hogy a kicsi fiam a múlt héten betöltötte a második életévét (azon még gondolkodnom kell azonban, hogy kis vagy nagyfiúnak nevezzem ezek alaján, mert én néha úgy gondolom, hogy elég nagy: eszik egyedül, beszél szép kerek mondatokban, aztán jön a ledöbbenés, hogy MÉG csak két éves és igenis kicsi még a legény)... szóval, úgy esett, hogy betöltötte a második életévét, amit ehhez méltóan meg is kellett ünnepelni. Felmerült a nagy kérdés, hogy milyen legyen a torta. Már évek óta ez a nagy kérdés... mindenki lázas tervezésbe fogott... felelevenítettük a sok tortaformát, amit kénytelen-(bár nem keletlen) sütöttem-formáltam az évek folyamán, mindenkinek neméhez és természetéhez méltóan. Matyinak pókosat, vonatosat, hajósat, Panninak virágosat, szíveset, Jancsi és Júliska boszorkényénak házát, apának laptoposat, Áronnak egy kuglisat... végül összedúgtuk a fejünket és kisütöttük (először fejben, majd ténylegesen), hogy Áron új szenvedélyének, a vonatoknak fogunk hódolni és valahogy sínre fektetjük a tortánkat. És nekigyűrkőztünk hárman. Kavartunk, gyúrtunk, formáltunk, vágtunk és mártottunk, kentünk és kóstoltunk (főleg kóstoltunk) és mire mindenki és minden a cukortól ragadt, elkészült a tortánk is... Imádom ezeket a képeket... úgyhogy ezeket hoztam el... kevés látszik a tortából, annál több a sürgés-forgásból... de higyétek el nekem, hogy nagyon látványosra és finomra sikerült...

készül a rafaello-alap a fenyőknek

majd beleloccsantottunk kevés zöld-mandula-eszencet és nekiálltunk gyurmázni:

 

 

 

és ezt érdemes megnézni. Nem kell monjam, igaz, hogy mindenek mellett, mi vitte a pálmát?